Bár az elmúlt két-három hétben a folyamatos költözés,
valamint a rengeteg Rotarys program miatt alig volt időm írni, végre, most egy
Dante kávézó atmoszférájában sikerült elővenni az eddig összegyűlt képeimet, és
leírni, mi is történt velem ezalatt az idő alatt.
A folyamatos rohanás, és az egy hónapnyi szünet talán
egyetlen egy időszakra vezethető vissza: a kínai újévre. Egy egész hónapos
készülés során végre elérkeztünk a kultúra legfontosabb ünnepéhez. Az ajtóra, a
szobákba kifüggesztett feliratok már második családomhoz való beköltözéskor azt
suttogták, hogy hamarosan jön az itteniek kedvenc időszaka, amit ők csak úgy
hívnak, Guo Nian, azaz újév. Én személy szerint nagyon vártam, hiszen azt
mondták, a legtöbb európai ezt a karácsonyhoz szokta hasonlítani, hiszen
összegyűlik a család, valamint az ajándékozás szokása is megtalálható. Az újév
napja minden évben változik, 2015-ben
február 18-19-én ünnepeltük (18-án estétől 19-e délutánjáig. Az első napon este
elmentünk Mommy nagymamájához, ahol megismerhettem immár második pótcsaládomat
is, minden testvérrel, minden unokatestvérrel együtt, valamint erre az
időszakra apukám is hazajött, aki Japánban baseballedző. Nagyon imádtam velük
lenni, a nagymamám egy hihetetlen aranyos néni, aki a kínai mellett még japánul
és angolul is meg tud szólalni. Egy hatalmas, hagyományos körasztalnál
összegyűlve ettünk meghatározhatatlan mennyiségű kaját (és most már ki is
mondhatom: imádom a tajvani ételeket J
). Bár nem értettem mindent, amit az asztalnál elmondtak, a családom nagyon
kíváncsi volt a mi kultúránkra, mert, elmondásuk szerint, még nem találkoztak
magyar nemzetiségűvel. Az egyik testvér azonban, aki ugyanúgy, mint apukám,
Japánban dolgozik, elmesélte a családnak az egyetlen dolgot, amit a tévében
hallott az országunkról: a zsíros kenyeret. Mindenki ledöbbent, majd folyamatos
kérdések özönlöttek felém, hogy hogyan tudjuk ezt megenni, hogyan
találhatjuk a zsíros kenyeret finomnak,
majd elmondhatatlanul megijedtek, mikor megjegyeztem, hogy ez nekünk egyáltalán
nem furcsa, sőt –talán nincs is olyan magyar, aki ne szeretné. Nagyon aranyosak
voltak, ezután pedig mesélhettem még a magyar ételekről, körülírtam nekik a
töltött káposztát, majd muszáj volt szavamat adnom, hogy egyszer, ha
visszajövök Tajvanba, majd viszek nekik ebből a „zsíros kenyeres
furcsaságból”. Imádom a családomat! A vacsora végeztével kicsit beszélgettünk az
unokatestvéremmel és a húgommal, majd a család kihívott minket, hogy átadja a
piros borítékokat, amiben pénz volt. Természetesen elhangzott anyukámtól az
ominózus mondat: „Jia Wen-nek (ez a kínai nevem) remélem mindenki többet adott,
ő cserediák, szüksége van a pénzre!” Tündéri J.
Az ajándékozás után még egy kicsit beszélgettünk gyümölcsevés közben, majd
hazaindultunk. Nagyon tetszett az újév. Xin Nian Kuai Le Da Jia! J
Második nap otthon pihengettünk, kínait tanultam, majd este
megint mentünk nagymamámhoz, ahol a család eddigi nem látott tagjaival
találkozhattam, azaz még több unokatestvérrel, és a testvérek férjeivel. Tőlük is kaptunk piros borítékokat, így ez
nagyon rádobott a kedvemre (de egyébként is nagyon boldog voltam). Anyukám meg
is jegyezte, hogy eleve mosolygós vagyok, de mikor meglátom a piros
borítékokat, akkor fültől fülig ér a szám. Hát igen… J
 |
| Apukám második nap reggel ezzel a "tenger gyümölcsei spagettivel" várt |
 |
| Az unokatestvérem hátul, valamint a húgom mellettem |
Összegezve, nagyon élveztem ezt a két napot, imádtam minden
egyes percét, nagyon boldog voltam. Remélem, hogy
mikor majd visszajövök, sikerül ugyanebben az időszakban iderepülnöm, mert
csodás dolog az újév.
A kínai újév előtti másfél hetet az első családomnál
töltöttem, mert Mommy Koreába repült a munkája miatt, otthon pedig nem sokan
maradtak, mert a kishúgomnak még iskolája volt, a nálunk lakó asszisztensnek
pedig folyamatos elfoglaltságai voltak, így úgy döntöttünk, a legjobb
lesz, ha ezt az időszakot az első családomnál töltöm –aminek hihetetlenül örültem,
mert már nagyon hiányoztak (annak ellenére, hogy azelőtt egy héttel
jöttem el tőlük). Nagyon boldog voltam, mikor a buszról leszállva, egy utcát
sétálva kinyithattam a „lakásom” ajtaját, és belépve XiaoYen futott felém,
majd később Tiffany Meimei üdvözölt, öt lépcsőfokot megtéve pedig a nővérem
nyakába ugorhattam. Hihetetlenül boldog voltam. Később elfoglalva a felső
szobát, valaki kopogtatott az ajtómon, majd azt kinyitva Abú ugrott a
nyakamba, és elmondta, mennyire örül, hogy újfent boldogíthatom a családjukat
egy másfél héten keresztül. Nagyon hiányoztak már, akkor is, ha pár napig
voltam csak távol J.
Azt az időt, amit náluk töltöttem, kirándulásokkal tettük
még színesebbé. Ellátogattunk egy Liufu (Leofoo) nevű faluba, ami a gyerekek és
egyaránt a felnőttek számára tervezett vidámparkokról híres. Imádtam itt lenni,
egyrészt, mert eddigi 17 évem során –szó szerint- sohasem voltam még
vidámparkban, másrészt pedig, mert rengeteget nevettünk, még akkor is, ha a sok
játék (így hívják őket, igaz?) miatt egy idő után Diogo-val, a családnál
jelenleg lakó brazil cserediákkal nagyon kemény fejfájást kaptunk, de
szerencsére nem hagytuk, hogy ez befolyásolja a kedvünket. Rengeteg
hullámvasútra, a szélrózsa minden irányába pörgető gépekre felültünk, valamint,
ami az abszolút kedvencem volt, még akkor is, ha nagyon féltem tőle az elején:
egy 122 km/h-val menő, 56 méterig fellökő „hullámvasútra”, aminél a könnyünk
kifolyt, annyira sikítottunk. Hihetetlen élmény volt.
 |
| Miley |
 |
| Diogo |
A napok során rengeteget „Rotaryztunk”, meetingekre jártunk,
valamint különböző kulturális programokat szerveztek nekünk. Elmentünk karaktereket
írni, amelyekkel a tavaszt köszöntöttük, valamint a kínai újévre készültünk.
Itt találkoztunk Tao Yival is, akit már korábban említettem –ő volt tavaly
Magyarországon az egyik tajvani cserediák. Imádjuk a csajt, eszméletlen aranyos, és rengeteget
segített nekünk.
 |
| Először csak vízzel, azután már tintával gyakoroltuk az írást (Jia Wen, a nevem, Xiongyali, azaz Magyarország, Taiwan, valamint Ai Tai Bei, azaz szeretem Tajpej-t látható a képen karakterekkel) |
A többi cserediákkal Yingge-be [Inggö] is elmentünk, ahol fazekasságot
gyakorolhattunk. Szonjával, mint magyarok, meglepődve észleltük, hogy volt
olyan cserediák, aki először látott ilyet, ami azért elég vicces volt. Én a kézügyességemről
egy szót sem említenék, csak annyit, hogy megpróbáltam. De tényleg. Végül a
programot vezető úr segített nekem egy vázát csinálni, amit majd a következő
gyűlésen megkapunk. Ezek után egy „Old street”-re látogattunk, ahol nézelődtünk
egy kicsit (az egyik legszebb volt, amit eddig láttam), majd
hazaindultunk vonattal. Csodás nap volt egyébként, annak ellenére, hogy a kis
váza nem az én érdemem. De tényleg megpróbáltam!
 |
| Tavaly az egyik magyar cserediák, aki itt volt Taipeiben, a fogadószüleinek vitt kolbászt, valamit szalonnát, amit ők azóta nem ettek meg. Az írásos programon találkoztunk az anyukával, ő pedig megígérte nekünk, hogy hoz nekünk párat a következő programra. Nagyon örültünk neki, és egyből meg is kóstoltuk. |
 |
| Szonja és Kerem (Törökország) |
 |
| Az Old Street mellett |
 |
| És itt már elakadtam, ekkor segítettek nekem |
A másnapi program talán az
egyik legérdekesebb volt az előzőek mellett, hiszen itt egy helyi, azaz nem
mandarin, hanem tajvani nyelven beszélő műsorba látogattunk, ahol mi, a
cserediákok alkottuk a fél közönséget. Bár a minket kísérő ROTEX sem értett
semmit a műsorból, azért mégiscsak ott volt bennünk az érzés, hogy tanulni kell
a nyelvet. Még mindig. A műsor azért is érdekes volt, mert tegnap Szonjával
elmentünk megnézni egy ugyanígy tajvani nyelven beszélő filmet (és áldjuk az eget, amiért kínai karakterek, valamint angol felirat is volt), és a műsorban
szereplő embereket láttuk vissza a mozivásznon. A film, aminek a címe „The
Wonderful Wedding”, nagyon vicces volt, tipikus helyi vígjáték, de az egyik
legjobb, amit eddig láttam.
 |
| Sohm, Thaiföld |
Egy héttel ezelőtt végre megtörtént az, amit már hónapok óta
várunk: sikerült hármasban találkozni Ágival, aki a harmadik magyar lány itt
kint Taipeiben, de meetingek során nincs esélyünk látni őt, mert a város másik
körzetében van. A szülinapját ünnepelte, így meghívott minket is Liufuba, így
egy héten belül másodjára mehettem vidámparkba. Nagyon jól éreztük magunkat,
itt is nagyon sok boldog születésnapot Áginak!
Anyukám koreai tartózkodása, valamint a folyamatos
forgatásai után megbetegedett, így ellátogattunk egy „Hot Spring”-hez, ami
elméletben segít a gyógyulásában. Nagyon gyönyörű hely volt, imádtam ott lenni,
és végre láthattunk bent Taipeiben is egy kis zöldet. Ezek után ellátogattunk egy múzeumba, de mivel
az újév miatt nagyon hosszú volt a sor, ezért csak kívülről néztük meg, de
anyukám megígérte, hogy majd máskor feltétlenül elmegyünk.
Végezetül pedig még több kép az elmúlt időről:
 |
| Szonja fogadóanyukájától, Jennytől nem csak egy vacsorát, hanem egy egész doboz Godiva bonbont kaptunk, amit alig bírtunk neki megköszönni. Xie Xie Jenny! |
 |
| Saját készítésű panini |
 |
| Itt pedig a vegapizzát csináljuk |
 |
| Valamint a nem vega pizzát |
Összegezve, csodás 3 hetet tudhatok magam mögött, és remélem, az elkövetkezendő (sajnos már csak) 4 hónap is ennyire jó lesz. Nemsokára jelentkezem!
Dalma
