Tegnap az egyik ismerősöm megkérdezte tőlem, mi a legfurcsább Tajvanban. Nagyon sokáig gondolkodtam rajta, mi lehet a legfurcsább, és arra jutottam, hogy a vécéhasználaton kívül sajnos nincsen olyan dolog, amire ezt a jelzőt lehetne használni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a családom és otthonom egy nemzetközi átjáróházként működik, hiszen mind a braziloknak, mind a mexikóiaknak, az utóbbi időkben pedig a tajvaniaknak köszönhetően megismerhettünk egy-egy olyan kultúrát, ami teljesen másként épül fel. Ezek után képtelen vagyok azt mondani, hogy valami egy másik országban furcsa lenne, hiszen ez csak megszokás kérdése.
Azonban egy dologhoz nagyon nehéz hozzászokni. Ahogy járok az utcán, vagy a kocsi ablakán kifelé nézek, sajnos csak a számokra vagyok ráutalva. Semmit nem értek az eddigi írásból, bár szorgalmasan tanulok (hiszen az anyukám vett nekem nemrég egy olyan könyvet, ami a jeleket gyakoroltatja -megjegyezném, a füzet a 3-7 éves korosztálynak készült), néhányat felismerek, de az én tudásom édeskevés ahhoz, hogy egy étlapot el tudjak olvasni, vagy hogy A pontból eljussak B-be.
 |
Egyik este tanulás után eljutottam arra a pontra, hogy a Magyarországról hozott ajándékaimat oda tudjam adni a családomnak. Mindenki nagyon örült a pálinkának, Unicumnak, nyakláncoknak, kitűzőknek, ceruzáknak, hűtőmágneseknek, és még sorolhatnám. Anyukám ki is rakta a pálinkát és Unicumot azonnal egy vitrinbe, ami személy szerint nagyon jól esett nekem. Nagy meglepődésemre én sem maradtam üres kézzel: két gyönyörű, hagyományos legyezőt kaptam tőlük ajándékba, amiből egy mindig a táskámban van. A párás levegőhöz nem tudok hozzászokni, akárhogy is próbálkozok.
Bár mostanában nem voltunk várost nézni, mert a nővéreim nyaralnak, anyukám pedig dolgozik, az öcsémmel jól szórakozunk: eljárunk úszni, sőt, tegnap este ellátogattunk a Nightmarketbe is. A Nightmarketet legjobban úgy lehet elképzelni, mint egy piacot-este. Mindent lehet kapni, ruhát, ételt, italt, lehet játszani, mindenféle elektronikai eszközt összeszedni, mindössze fillérekért, egy hatalmas helyen. Nagyon érdekes volt az egész, hiszen éjszakai piacot nem sokszor lát az ember -sőt, ezt is csak szerda esténként lehet meglátogatni.
 |
| Ilyen és ehhez hasonló dolgokat lehet nyerni, ha valaki játszik. |
 |
| Calvin Klein, Rolex, és még sorolhatnám, hányféle óra fillérekért. |
 |
| Bár otthon ettünk, azért Leoval fagyiztunk egy gyorsat. Sajtízű vaníliás:) |
Egy Nightmarketes éjszaka után, hamar felkelve, ésdélután három órakor elindulva elmentünk Stephaniért, a francia cserediákért, aki az én Clubom másik cserediákja (a harmadik srác holnap érkezik meg, érte is kimegyünk). Stephanie fogadtatása a Rotary részéről ugyanolyan meleg volt, mint az enyém, így ő se tudta elégszer megköszönni, hogy gyakorlatilag az egész Club kijött érte. A repülőtéren le is ültünk, beszélgettünk, majd megmutattam, milyen jól tudom használni az itt evésre használatos pálcikát. Nagyon örültek neki, hogy megtanultam, majd meg is tapsoltak, sőt -telefonra is felvették a mutatványomat. Még inkább örülök annak, hogy meghívást kaptam az egyik Club tag családjához -holnaptól kezdve három napig nála leszek.
Igaz, még csak egy hete vagyok itt, de annyit úgy gondolom, fontos leírnom, hogy minden sztereotípia, amit a kínaiakról, vagy a tajvaniakról állítanak, csak az agy szüleménye: az emberek nem hidegek, mindenki melegszívű. Nem hagynak semmit rám, mindenki segít, amiben csak tud. A legjobbat akarják mindenkinek, így nekem is -amit nem tudok elégszer megköszönni. Ezek miatt a dolgok miatt mondhatom őszintén azt, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy idejöttem.
Kifogytam a képekből, és a mondanivalóból, tehát mára ennyit.
Majd jelentkezem.
Dalma
U.i.: Ezt a drágát fogadóapukám segítségével nyertem.
