Két ország különböző kultúrája

Bár ezt a bejegyzést már régebben meg akartam csinálni, Szonja blogbejegyzése ( akinek az oldala itt megtekinthető: http://huseszonjablogja.blog.hu/authors/H%C3%BCse+Szonja ) ötletet adott egy olyan íráshoz, amiben az eddigi, a telefonom jegyzetébe beírt kulturális különbségekről hosszabban tárgyalok. Ezeket az eddigi 4 hónapom folyamatos "megfigyelései" alapján írogattam különböző szituációkban, jó szórakozást hozzá!

A széken ülés szabálya

Mikor japánok jöttek az iskolánkba, egy napos látogatásra, a Shing Wu középiskola diákjainak egy kisebb csoportja (amiben szerencsére én is benne voltam) előadással fogadta őket. Akik nézték a műsort, támla nélküli széken ültek, így késztetve mindenkit a hát kiegyenesítésére. Én Európában szokásos módon keresztbe tettem a lábamat, én így találtam a legkényelmesebbnek. Ekkor, a minket figyelő ellenőrzőtanár a terem másik végéből kiabált oda nekem, hogy azonnal üljek a megfelelő módon, ahogy ilyen eseményekkor szokás. Ekkor Sandy, a mellettem ülő osztálytársam elmagyarázta, hogy tiszteletlen a kultúrájukban ez a fajta ülésmód. Megmutatta a helyes elhelyezkedést: a két lábunkat egymás mellé téve, átlósan kell tartanunk, a kezünket pedig az ölünkben kell raknunk.
Bár az iskolapadban való ülésnek is van egyfajta szabálya, az nem olyan fontos, és nem olyan szigorú, kőbe vésett törvény, mint a fenti. A székek négy deszkából állnak az ülőrészen, a támlarészen pedig kettőből. Nagyon kicsik, így ha hátratámaszkodunk, kényelmetlen az ülés, azonban a diákok még általános iskolában megtanulják, hogy a jó tartás érdekében csak az ülőrész első két deszkáját lehet használni, a támlarész ekkor teljesen felesleges, Megszokni nagyon nehéz, egy idő után azonban beletanul az ember -így vagyok/voltam vele én is, először kényelmetlen volt, és el is fáradtam, jelenleg azonban egy támla nélküli széken ülök, teljesen egyenes háttal, úgyhogy a családom hihetetlen boldog lehet. :D


Pálcika használata

Szerintem nem mondok újat azzal, hogy Ázsiában a legfontosabb evőeszköz a pálcika. Bár a használata egyszerű, és két-három alkalom után teljesen meg lehet tanulni az evést (még akkor is, ha egyszer-kétszer az étel az asztalon landol), tiltott dolognak számít, hogy étkezés közben mutogassunk velük. A legtiszteletlenebb dolgok közé tartozik, mikor valaki valamire, vagy valakire mutat evés/társalgás közben, ilyenkor, akárkiről van szó, kézre ütésre, vagy egy hatalmas fejmosásra lehet számítani.

A mikrofon

Az én iskolámban minden osztály körülbelül 50 fős, éppen ezért, hogy a tanárok elnyomják az alapzajt, valamint még a hátsó sor is rendesen hallja az anyagot, mikrofonba beszélnek órán. Ezt én először nagyon viccesnek találtam, mikor a legelső órámon ültem, nem is értettem, miért hozott be a tanár egy konnektorba dugható mikrofont. Mindenesetre ez szerintem egy hihetetlen érdekes és praktikus dolog, mert a tanároknak nem kell a lelküket is kiordítani ahhoz, hogy csend legyen.

Egyenruha

Szerintem ezzel a "szabállyal" se mondok újat, hiszen ha valaki elképzel egy ázsiai iskolást, akkor a szeme előtt egy egyenruhás kislány/kisfiú jelenik meg. Hosszabban tárgyalva, egy iskolának kétféle egyenruhája van: a tesis, és a nem-tesis. Azokon a napokon, mikor egy osztálynak testnevelés órája van, nadrágot, pólót, és sportcipőt kell húznia -fiúknak is, lányoknak is ugyanaz ilyenkor az öltözet. Azonban, mikor nincsen testnevelés óra, a lányok fekete szoknyát, fehér blúzt, hosszú, térdig érő zoknit, valamint elegáns cipőt húznak, míg a fiúk fehér ingben, valamint fekete nadrágban és lakkcipőben mennek iskolába. Télen ehhez társul egy-egy, az iskola saját színével megegyező pulcsi (ami nálunk lila), valamint ilyenkor egy melegebb nadrágot, és kabátot is kapunk. Személy szerint nagyon szeretem az egyenruhát, mert nem kell reggelente azon agyalni, hogy mit vegyünk fel, a szoknyás megoldás pedig kifejezetten aranyos (bár mostanában a tél beköszönte miatt egyáltalán nem hordom).

Családon belüli étkezési szokások

Azon felül, hogy a tajvaniaknak rengeteg étkezési szokása van, egy-egy családnak is megvan a maga tradíciója. Így például, az én családomban addig nem nyúlhatunk az ételhez, amíg mindenki ki nem szedte a saját adagját -természetesen ez csak akkor van, ha minden családtag együtt eszik. Ide tartozik az is, hogy az idősebbtől a fiatalabb felé haladva nyúlhatunk az étel után, és mindig -és mindig, mindig, mindig- anyukám szed először.

Szexuális identitás

Bár ez egy elég kényes téma Európában, Ázsiában mindennapos dolognak számít az, ha egy meleg férfipár, vagy éppen egy leszbikus pár az utcán sétál. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg itt, köztük nagyon sok meleggel, akik a társadalom által maximálisan elfogadottak. Nem egy osztálytársam vonzódik a saját neméhez, de a körülöttük lévőket ez egyáltalán nem zavarja. Úgy gondolom, hogy rengeteg embernek példát kellene vennie az itteniektől, akiknek nem esik nehezükre egy-egy homoszexuálissal beszélgetni.

Köszönési formák

Bár ezt a tradíciót nem követik sokan, én mégis örülök, hogy az én családom megtanított a különböző köszönésekre. Mikor hazaérkezik valaki, aki nagyon közel áll a családban hozzánk (anyukám, vagy a nővéreim), egy egyszerű Ma! (Anya!), vagy Miley! is elég köszönésként. Ha a szűk családi körbe nem tartozó személy jön el hozzánk (így például a keresztanyánk, vagy esetleg az unokatestvéreink), akkor a családi rang alapján kell köszöntenünk őket -azaz Djoma hao! ("Nagynéni!"), vagy Meimei hao! (Kishúg!). Ha idegennel, vagy családon kívüli személlyel találkozunk, a köszönési forma a Ni hao!, azaz Jó napot!


Bár még rengeteg érdekesség lenne, amit el tudnék mondani, szeretnék néhányat a következő, ilyen jellegű írásomhoz tartogatni. Remélem, tudtam adni mindenkinek egy darabot a kultúrából, amiben jelenleg élek, szerintem egy hihetetlenül érdekes ország Tajvan, a maga sajátos szokásaival. 
Nemsokára jelentkezem, addig mindenkinek kellemes pihenést kívánok! :)
Dalma

Negyedik hónap

Változó érzések kavarogtak bennem tegnap, mikor megint egy hónap 21. napjához érkeztünk. Bár szomorúan jöttem rá, hogy már négy hónapja itt vagyunk, öröm töltött el, amiért még mindig van fél évünk arra, hogy egy ország kultúráját teljesen megismerjük, és hogy megtanuljunk egy gyönyörű nyelvet. 

Végre lett időm ma leülni blogot írni, hiszen (szerencsére vagy nem szerencsére) a héten hétfőn és kedden nincsen iskolám, mert az osztályom egy turizmusra szakosodott iskolát látogat meg Taipeiben, és két napig ott lesznek, így nekem végre marad időm kicsit pihenni -bár úgy gondolom, hogy az otthoniak tudják a legjobban, milyen jó most egy kicsit itthon lenni, hiszen a két hetes téli szünet során nekik is lesz lehetőségük tovább aludni. 

Talán az elmúlt idő egyik legfontosabb eseménye volt a Coming of Age Ceremony, ahol a négy hetes gyakorlás után végre bemutathattuk a 3520-as körzet Rotaryjának, valamint a családjainknak a táncunkat. Mi már korán reggel a templomban voltunk, ahol körbevezettek minket. Nagyon csodálatos volt a hely, és szerencsére a tér is hatalmas volt, így sikeresen elő tudtuk adni a műsorunkat -még akkor is, ha az első próbák során nem tudtuk, melyik mozdulatsor melyik után következik. Mindenesetre jól szórakoztunk, és hálát adtunk a ROTEX-nek, amiért az ebédünkért a Subwaybe mentek el. 

Miután felvettük a piros blézerünket, és kellően elkészültünk, indulhatott a ceremónia. Szerencsére mindenki, mind a dobosok, mind a sárkánytáncot előadók, mind az oroszlántáncosok sikeresen előadták a produkciójukat, majd, miután néhány diák elmondta a Citation of Gratitude-ot, a hip hop táncos csapat következett. Az ő fellépésüknél mindenki állva tapsolt, még mi, cserediákok is, nagyon élveztük. 

Miután mindannyian szerepeltünk a színpadon, következhetett a hajtűk betűzése -a lányoknak-, valamint a hagyományos sapka fejre rakása -a fiúknak-. Mivel sajnos ez alatt az idő alatt nekem anyukám Koreában volt, így apukám tűzte a hajamba a tűt (elméletben a lányoknak az anyukájuk, a fiúknak az apjuk segít). Miután meghallgattuk az elnökünk beszédét, elköszöntünk egymástól, majd hazamehettünk.

Kerem, a csapatvezetőnk (Törökország)

A sárkánytáncunk

Candiceszal (Franciaország)

Szonjával:)

Daddy, a kezemben az oklevelem

Hajtűtűzés közben

D3520

A körbevezetés során Szonjával és Paulával (Mexikó)

Rengeteg eseményen voltam a három hét alatt, valamint a nővéremmel is nagyon sok időt töltöttem -mint mindig. Volt szerencsém ott lenni az egyetemének nyílt napján, ahol egy játék után nyertünk egy egész doboz fánkot.

Mostanában több időt töltök az osztálytársaimmal is, aminek nagyon örülök, mert szórakozás közben tanulok kínaiul. Sunnyval, egy nagyon jó barátnőmmel mentünk el megnézni a Hunger Games 3. részét, a Mockingjayt Taipeibe. Nagyon jól éreztük magunkat. :)

A 3 hetem többi napját, mivel nagyobb esemény nem történt, úgy gondoltam, inkább elmesélem képekben- így sokkal átláthatóbb az egész.

Szonjaval a Rotarys Christmas weekend folyamán

Aztán egy jól megérdemelt Frozen Yoghurt

"négy hónaposak vagyunk"

Kerem :)

Family member :)

I dont wanna do this feat Paula

Japanese baby

omg why i just cant

all the babies <3

Elérkezett a maszkos időszak, avagy amikor már torokfájással se lehet úgy közlekedni, hogy valamivel ne védjük az arcunkat (és a hideg ellen is jó)

Vissza a suliba, women ai zhongwen <3

ÉÉÉÉÉÉS! Tudom, tudom, már ezerszer megköszöntem mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a karácsonyi csomagomhoz, ígéretemet megtartva a falra tűztem ki az összes levelet és képeslapot. Nagyon szépen köszönöm a lányoknak, és a családomnak, ezer puszi!

 

Sunny

Ada egyik szünetben majdnem elaludt, mikor megölelt. Nagyon aranyos volt, imádom:)

New class

Sunnyval Taipeiben

Anyukámtól ezt kaptam. Szuvenír Koreából.

Mileyval és a barátjával múlt hétfőn úgy döntöttünk, hogy vacsoraként elmegyünk horgászni. Nagyon jól éreztük magunkat, de az igazat megvallva, Carlos csinálta a legtöbb dolgot. 

A ház kutyái, Latte es Tupi úgy döntöttek, hogy fent alszanak az ágyamon. Imádom őket:)

Egyelőre ennyi, nemsokára jelentkezem (remélhetőleg).

Boldog Karácsonyt, és Boldog Új Évet!

Dalma

Hello december!

Bár az időjárás még mindig nem érte el a 20 fok alatti hőmérsékletet, már 22-23 foknál elkezdtük érezni, hogy a pára miatt hideg lesz a tél. Mikor egy kicsit lehűlt a hőmérséklet, a nővéremmel elmentünk kabátot és sálat nézni, mondván, hogy muszáj lesz valamit beszereznünk, ha nem szeretnénk 3 hónapot folyamatos megfázással tölteni.

Gőzerővel készülünk a szombaton esedékes ceremóniára, amin az összes 3520-as körzetben lévő cserediák 5 csoportban négyféle előadással lép fel. Az én csoportomban vegyesen találhatóak amerikaiak, törökök, franciák, japánok (valamint mi ketten Szonjával a magyarok), akikkel egy sárkánytáncot adunk elő. A tánc összerakása elég nehéz feladatnak bizonyult, eddig 3 gyakorlásunk volt, 3 órán keresztül, és minden egyes próbán változtattunk valamit az előadásunkon. Reméljük, szombaton jól szereplünk, mindenesetre még van egy gyakorlóóránk csütörtökön, amin reméljük, már a végleges táncot adjuk majd elő a csoportnak.

Szonjával és Mathisszal készülődünk éppen a próbára (a kezemben pedig az anyukámtól kapott írást gyakoroltató füzet, amibe a másnapi prezentációmat írtam -kínaiul, magyar kiejtés szerint).

Ezért a művészi képért pedig köszönet a gyönyörű francia cserediáknak, Déborának. Merci!!!

Másnap, szerdán, a Yie-Shian Rotary Clubba mentünk meetingre, ahol egy prezentáció formájában el kellett mesélnünk a klubtagoknak, mit is csináltunk novemberben. Eközben meg sem tudom számolni, hány fogásos ebédet kaptunk, valamint, miután mind a hárman elmondtuk, amit el szerettünk volna, megkaptuk a szokásos zsebpénzünket, aminek -hogy őszinte legyek - hihetetlenül örültünk mindannyian. Személy szerint mindig boldog vagyok, mikor meetingre megyünk, hiszen nagyon szeretem a klubomat, minden tagot ismerek, és nagyon közel érzem magam mindenkihez.

A meetingünknek még egy másik fontos pontja is volt a mi előadásunkon és a zsebpénzkiosztáson kívül: 2 tagnak, valamint Yukinak, az elnökünknek ebben a hónapban volt a születésnapja, így a többiek tortával, valamint mindenki 1-1 öleléssel köszöntötte őket. 

Stéphanie, Yuki, Diogo és én

Csütörtökön és pénteken itthon tanultam kínait egész nap, mert az osztálytársaimnak havi vizsgája volt, így nem kellett bemennem az iskolába. Szerencsére kipihentem magam, és örültem, hogy kaptam két "szabadnapot".

Szombaton egy egyetemre mentünk, ahol egy rendezvény során külföldiek mutathatták meg kínai tudásukat. A fellépők helyezésenként kaptak pénzt, valamint oklevelet szereplésükért. Itt találkoztunk amerikaiakkal, japánokkal, malajziaiakkal, indiaiakkal, koreaiakkal, valamint a körzet néhány cserediákja is fellépett, a francia és brazil lányok együtt, egy csoportban, valamint Diogo és Nathan Amerikából együtt, egy másik nevezésben. A lányok hihetetlen ügyesek voltak, Stéphanieval nagyon büszkék voltunk rájuk, de ugyanúgy Diogo-ra és Nathan-re, akik szintén nagyon jól szerepeltek. Személy szerint a malajziaiak előadása tetszett a legjobban, ők hárman adtak elő egy, a saját országukat bemutató táncos-éneklős előadást, mindenkit megmosolyogtatott a teremben. 

Malajzia

Francia és brazil lánykák

Amerika

Ezután a nővéremmel elmentünk a Taipei 101-ba, ahol neki meetingje volt, én pedig, amíg rá vártam, nézelődtem a hatalmas épületben. A 101 a Xinyi, Taipei leggazdagabb körzetében található, így lehet nem kellett volna csodálkoznom azon, hogy sorban jöttek velem szembe a drágábbnál drágább "haute couture" boltok. Szerencsére azért egy árban jóval alacsonyabb Zarát is találtam, azonban ez az én pénztárcámnak még mindig sok volt. Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, de azért nem jövök többet ide ruhát nézni. :)

A 101 belülről, az első öt emeleten lehet vásárolni, valamint enni

Később, az öcsémmel, Leóval és Mileyval együtt mentünk egy nightmarketbe, ahol eredetileg karácsonyi ajándékokat akartunk nézni, de végül magunknak vásároltunk. Itt a nővérem kipróbáltatta velünk a kedvenc tejes italát, ami tényleg nagyon finom -azonban az üdítőkben evidens bogyókat még mindig nem bírom elviselni. 

Ezzel a kis drágával találkoztunk az egyik boltban

Vasárnap a cserediákokkal együtt mentünk Ximenbe vásárolni, hiszen mindenki érzi már a hideg időjárást. Ha még sálat és kabátot nem is sikerült venni, nagyon jól éreztünk magunkat együtt a brazilokkal, franciákkal valamint mexikóiakkal, akik megmutatták nekem a legfinomabb pizzazót Taipeiben.

Mikor hazaértem, az unokatestvérem, Yvonne ajándékba adott nekem egy művirágot, amit ő vetetett az anyukájával szuvenírként, mert hétvégén ők se voltak itthon. Nagyon aranyos volt, imádom a kislányt. 

Később pedig együtt néztünk Disney meséket -kínaiul

Kedden egy újabb meeting folyamán a körzet cserediákjainak egy interjún kellett elmondaniuk, hogy érzik magukat az országban, valamint meg kellett mutatniuk kínai tudásukat. Engem nagyon megdicsértek, nem csak azért, mert úgy gondolják, jól beszélek kínaiul, hanem azért is, mert szépen végigcsináltam az interjút -aminek nagyon örültem, mert mielőtt bementem volna a terembe, nem tudtam, mire számítsak. 

Mellettem Kerem (Törökország), Jesse (Amerika), valamint Candice (Franciaország)

Ma, azaz szerdán az angoltanárommal, és a csoportban lévő diákokkal elmentünk a Taipeiben található európai iskolába. Nagyon tetszett az egész hely, imádtam ott lenni. Az iskolában a tanítás 3 nyelven folyt: németül, angolul és franciául, de emellett spanyol és kínai órákat is lehet választani a diákoknak. Miután körbevezettek minket az iskolában, beülhettünk egy-egy órára, megnézni, miben más a tajvani oktatási rendszer az európaitól. Az osztálytársaimnak nagyon tetszett, hogy nem kell egyenruhába járniuk, sminkelhetik magukat, valamint a tanárok jobban erőltetik a nyelvek tanulását. 

Hsing Wu & Taipei European School

Bár ezen a héten is minden nap volt programom, szerencsére nem érzem magam annyira fáradtnak. Izgulok a szombati fellépésünk miatt, de remélem minden rendben lesz. 

Egyelőre ennyi, nemsokára jelentkezem.

Dalma