7 hónap

Hihetetlenül gyorsan repül az idő, főleg, ha arra gondolok, hogy tegnap volt hét hónapja, hogy elkezdtem a csereévemet. Még három hónapom van itt, amit remélem, hogy még jobb lesz, mint az eddigi csodálatos időszak (de természetesen alig várom már, hogy lássam a családomat és barátaimat).

Talán ebben a hónapban tudatosult bennünk leginkább, hogy a cserediákok lettek második családunk tagjai (a Rotaryval együtt). Annyi programunk volt ebben a hónapban, hogy nem telt el olyan hét, mikor ne találkoztunk volna. A legfontosabb program, hogy elmentünk Taitung-ba, ami Tajvan déli részén található, a tengerparton. Nagyon imádtunk itt lenni, és találkozhattunk az itteni körzet cserediákjaival is.
A négy nap alatt, amit Titungban és környékén töltöttünk, mindig voltunk a tengerparton, ahol gyönyörű képeket csináltunk.

A német cserediák, Mathis viccesnek találta, hogy belelökött a homokba (ami utólag tényleg nagyon nevetséges volt, mert hatalmasat estem), és így kért bocsánatot a lila foltjaimért.

Mexicanas

Débora, a francia cserediák is ugyanannyira örült a tengernek, mint mi

Egy "kilenclyukú híd" vezetett át minket egyik szigetről a másikra. Ez a kép nem adja vissza, milyen gyönyörű volt az a hely. 

Itt próbáltunk csinálni egy normális képet, de a szél sajnos nem engedte.

Franciák, németek.

Amerika, Brazília, Franciaország, Németország

Ez pedig az ominózus kép, mielőtt Mathis ellökött volna. Azért elég jól sikerült.

A négy nap alatt még megtanultunk egy dalt Taitungról, tajvani nyelven, amit egy Rotarys vacsorán adtunk elő. Állítólag nagyon aranyosak voltunk, annak ellenére, hogy a dalt nem sokszor gyakoroltuk el, és nem is sokat értettünk belőle. 

Carolinával, a dán cserediákkal a hegyek mellett.

Harmadik nap egy hagyományos fesztiválra látogattunk el, aminek lényege a tűzijáték -dobálás. Önként jelentkezőkre lehetett petárdákat dobálni, de természetesen védőöltözék is kellett a nézőknek -így kaptunk maszkot, szemüveget, törölközőt, valamint füldugót. Nagyon érdekes volt az egész. 

A taitungi körzet cserediákjaival is megismerkedtünk, hihetetlenül kedvesek voltak.

A szél nem kedvezett nekünk

Reggelente, pár óra alvás után ilyen boldogok voltunk

John, Amerikából kicsit szórakozott a hajammal

Miután hazaértünk Taitungból, a legfontosabb dolgunk nekem és a családomnak az volt, hogy találjunk egy iskolát nekem. Jelenleg egy egyetemre járok, a neve National Taipei University of Business. Nagyon szeretek itt lenni, a tanulók nagyon kedvesek, mindenki segítőkész, valamint sok cserediák is itt tanul, így nem vagyok egyedül szerencsére. Az iskola mellett van egy kis park, egy kulturális negyed, ahova Carolinával, a dán barátnőmmel imádunk menni. Nemcsak, hogy gyönyörű, és egy park közepén található, de az itt található kiállítások havonta változnak, így mindig meg lehet valamit nézni. 

Szonja fogadóanyukája, Jenny elvitt minket egy japán étterembe, ahol finomabbnál finomabb halakat, valamint sushit ettünk. Thank you Jenny!

Az iskolámban tanuló lányokkal egyik szombaton a brazil lánynál aludtunk, másnap pedig egy kutatóintézetben ültettünk zöldségeket, végül pedig a világ legfinomabb olasz éttermébe látogattunk el.

Carolinával elmentünk egy nagyon aranyos, a hegyoldalon található helyre, Gongguan-be, ahol egy délutánon keresztül beszélgettünk. Imádom az ilyen napokat :)

Egy hétre sikerült lebetegednem, ezt a képet pedig azért raktam ide be, mert a gyógyszeradagolást nagyon aranyosnak találtam. Összesen a vizsgálatért valamint a gyógyszerért 800 Ft-ot fizettünk (100 NTD), és 7 napnyi gyógyszert kaptam ilyen kis tasakokban. Ebben benne van két féle antibiotikum, egy probiotikum, egy láz-és fájdalomcsillapító, valamint C-vitamin. Érdekesnek találtam ezt a fajta adagolást, és praktikusabbnak is, mert így legalább nem kell egy doboznyi gyógyszert megvenni.

Első napom az iskolában, azaz Lais, a brazil cserediák kifestett mindannyiunkat. Nagyon aranyos volt. 

Egyelőre ennyi, nemsokára jelentkezem!

Dalma