Egy hónap

Mikor elkezdtem írni a bejegyzést, a címet illetően semmilyen használható ötlet nem jutott eszembe, így elméletben a szeptember 22 címet szerettem volna adni a mai írásnak. Azonban, mikor ránéztem a naptárra, kicsit megijedtem -pontosan ma egy hónapja, reggel 6.05 körül érkeztünk meg Szonjával a Tayouan International Airportra, ami azt jelenti, hogy már csak 9 hónapot tölthetek ebben az országban. 

Végigpörgetve a telefonom galériáját, hogy egyáltalán a fejemben összerakjam, mi történt velem az elmúlt héten, rá kellett jönnöm, hogy a folyamatos iskolába járás, mandarin tanulás és családi beszélgetések mellett nem sok mindent csináltam. Bár nagyon szeretem, ha vannak programjaink, most egy időre jó volt pihenni minden nap suli után a nővéreimmel, játszani a kutyákkal, vagy éppen mesét nézni az unokatestvéreimmel. 

Múlt hétvégét Diogoval, a brazil cserediákkal töltöttük, mert vasárnap a közeli hegyre mentünk hegyet mászni. Bár a másfél órás lépcsőzés hihetetlenül fárasztó volt, főleg úgy, hogy reggel ötkor keltünk, a látványért máris megérte. 

Ezek a kedves hegymászók kínáltak meg minket teával és vízzel, mikor felértünk a csúcsra. 

Hétfőtől szerdáig elfoglaltak voltunk mindannyian, én, a nővéreim és az öcsém iskolában, anyukám munkában, így mindössze csütörtökön tudtunk elmenni vacsorázni közösen -akkor is anyukám nélkül. Az étel nagyon finom volt, hotspotban voltunk, bár a mennyiség megint akkora volt egy embernek, hogy szerintem abból bőven jóllaktunk volna mind a hárman.

Az iskola is ugyanolyan, amilyen eddig volt -fárasztó, azonban minden nap örülök neki, hogy mehetek. Itt azonban muszáj megemlítenem a tajvani oktatás egyik jellemzőjét. Mivel én olyan iskolába járok, ahol egy-egy osztály turizmusra, divatra, bizniszre, vagy éppen a számítógépekre specializálódott, az általános órák mellett minden szaknak megvannak a saját órái. A turizmus osztályon például majdnem minden nap találhatunk Beverage, Restaurant & Hotel Service, vagy éppen Cooking órákat. Ez azonban nem minden: a jó eredmény érdekében a diákoknak pénteken gyakorlaton kell bent maradniuk körülbelül 9-ig, valamint szombaton és vasárnap is folyamatosan járnak iskolába tanulni, vagy éppen a pincérkedést, főzést gyakorolni. Ezt nekem, akinek Magyarországon a gimnázium is legfeljebb 3-kor mindig véget ér, és hétvégén nem kell iskolába járni, csak nagyon kivételes esetekben, furcsa volt hallani. Természetesen az első kérdésem az volt, hogy "akkor mikor tudtok magatokra fordítani egy kis időt?", mire a válasz egy egyszerű "azt saját magunknak kell megoldanunk" váll legyintéses vallomás volt. Mindenesetre magyar füllel ilyet még csak hallani is fárasztó.

A hétvégét a 3520-as körzetben lévő cserediákokkal, és a ROTEX-szel töltöttük, akik elvittek minket hegyet mászni, hogy játékok és programok keretében még jobban össze tudjunk kovácsolódni, és jobban meg tudjuk ismerni egymást. A hegyek gyönyörűek voltak, a cserediákokkal pedig felejthetetlen egy napot töltöttünk el. 

Egyelőre ennyit, mihamarabb jelentkezem.

Szép napot,

Dalma